Orbán Viktor már évekkel ezelőtt feljegyezte magának: „Ebből a Krausz Ferencből egyszer Nobel-díjas lesz”!

2025. március 08. 17:41

Az MCC szegedi megnyitóján részt vett Orbán Viktor is, aki elmesélte, mikor hallott először Krausz Ferenc nevéről.

2025. március 08. 17:41

Megnyílt a szegedi MCC, az átadóünnepségen Orbán Viktor Krausz Ferenc Nobel-díjas fizikussal beszélgetett Réti Gergely egykori MCC-s diák moderálásával. 

Ezt is ajánljuk a témában

Arra a kérdésre válaszolva, hogy a tehetség kibontakoztatásához mely tényezők szükségesek, és hogy tud ebben segíteni a kormány, a miniszterelnök elsőként felidézte, hogyan találkozott először Krausz Ferenc nevével. Nos, egy kormányülésen, ahol az egyik miniszter azt mondta, „ebből a Krauszból Nobel-díjas lesz”, a vele közismerten rivalizáló viszonyban lévő másik miniszter viszont már nem volt olyan biztos az ügyben. 

„Gyorsan felírtam, hogy megjegyezzem: van egy fizikusunk Németországban, aki a miniszterek megosztott véleménye szerint előbb-utóbb Nobel-díjat kap” 

– emlékezett vissza Orbán Viktor.

A történettel arra is utalt, hogy bár nehéz megmondani, miből lesz a cserebogár, de egy biztos: iskola kell, tanárok kellenek, és jó körülmények, hogy kedvet kapjon az ember. Innentől kezdve „a Jóistenen múlik, beleplántál-e ambíciót a diákba”. Ha nem, akkor is lehet belőle hasznos ember, de „leküzdhetetlen éhség”, folyamatos nyugtalanság szükséges ahhoz, hogy valaki a középszer fölé emelkedjen.


Nyitókép: Krausz Ferenc Nobel-díjas fizikus az MCC szegedi központjának megnyitóján.

Összesen 17 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Loopus
2025. március 08. 19:55
"E fiúból pap lesz, akárki meglássa!"
leonardodicarpaccio
2025. március 08. 19:35
Nobel díjasunk tegnap érkezett haza kijevből: "Ferenc Krausz conveyed words of solidarity from the European scientific community and assured readiness for further collaboration with Ukrainian researchers. The scientist delivered a lecture titled "From Capturing Subatomic Movements to Studying Human Health: How Curiosity-Driven Research Can Lead to Something Important for All of Us," during which he discussed experimental methods generating attosecond light pulses to study electron dynamics. The results of the research for which Ferenc Krausz, along with two fellow scientists, received the Nobel Prize, are used in various fields, including medicine and laser research.Additionally, Mr. Krausz read a joint appeal from Nobel Laureates regarding the transfer of sanctioned Russian state assets for the restoration of Ukraine and the payment of compensation for the damage caused."
monybbsc
2025. március 08. 19:21
Már azt hittem, hogy a főnök végre helyesen látta a jövőt, de kiderült, hogy csak jól jegyzetelt. Egyszer remélem, hogy a 2009-es pétervári jegyzeteit is megosztja velünk.
oldesz
2025. március 08. 19:11
Orbán Viktor már évekkel ezelőtt feljegyezte magának: „ Krausz Ferenc középiskolájában már nincs fizikatanár." A helyzet azóta sem változott.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!